2019. május 25.
Veszprémi Petőfi Színház, Óvári Ferenc u. 2.
2019. május 25.

Gyermeknapi programmal várjuk a kicsiket és nagyokat május 25-én szombaton.
A nagyszínpadon 16 órától a BonBon Matiné A kiskakas gyémánt félkrajcárja, A béka és az ökör című előadása lesz látható, melyre kedvezményes gyermeknapi jegyek a Veszprémi Petőfi Színház
Jegyirodájában és Jegypénztárában válthatók.

Gyerekként már generációk hosszú sora „szívta fel begyébe” a kapzsi török szultán és a kiskakas viaskodását elbeszélő történetet. Érthető, hiszen az igazság és az elnyomottak diadaláról szóló történet nem csak témájával, hanem humorával és különleges jeleneteivel is alkalmas megragadni az ember figyelmét. A BonBon Matiné zeneszerző pályázatának, valamint Matuz Gergely briliáns tollának köszönhetően megszületett a mese méltó zenei adaptációja is, amely rengeteg humorral, idézettel igyekszik visszaadni az eredeti történet legjavát. Ezt segíti Lukácsházi Győző és a BA-LU EUfórikusok is, akik évtizedek óta egyetlen célért dolgoznak: bemutatni a legifjabbaknak a hangszerek mesélő erejét. Ennek megfelelően az előadás első részében bemutatásra kerül, hogy az egyes szereplőknek mely témák és hangszerek felelnek meg. Így az előadás felvezető részét követően lehetőség nyílik, hogy a gyerekek már ne csak a szöveg mentén, de a zene nyelvén is követni tudják a történetet. A koncert második felében elhangzik La Fontaine szintén örökbecsű meséje, A béka és az ökör zenei feldolgozása is, mely hasonló célokat szolgál. Mindezt ráadásul Maróti Réka csodálatos, helyszínen alakuló élő illusztrációi kísérik. Matuz Gergely kedves zenéje, a történetek időtállósága, a képek és a profi előadásmód a kiváló lehetőséget nyújt ahhoz, hogy valaki örök barátságot kössön a klasszikus zene világával.

Szereposztás

Előadja a BA-LU Eufórikusok.

Közreműködők

Zeneszerző: Matuz Gergely
Mesélő, műsorvezető: Lukácsházi Győző
Élő illusztráció: Maróti Réka

A Színházkertben zenés műsorok, lekváros kenyér, málnaszörp, csillámtetoválás és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket. Hozd el a kinőtt ruhádat, ha te már nem hordod, mi eljuttatjuk annak a gyermeknek, aki a legjobban örül neki!

BonBon Matiné bérlet

https://www.jegy.hu/program/kiskakas-bonbon-matine-104486/555200